Japán tetoválások

Amint ma japán tetoválásnak hívunk, az a feljegyzések alapján az 1600 és 1868 közötti Edo  korszak terméke.Korábban a japán elit ősi kínai mintára a tetoválást barbár, vad szokásnak tartotta, vagy büntetés és megbélyegzés céljából alkalmazta. Persze a vezető réteg negatív hozzáálása a már említett Edo- korszakban sem igen változott, és ebben az időszakban a tetoválást már szigorúan bűntették is.
 Az ekkor hatalmon lévő Tokugawa-rezsim ugyanis kifejezetten konzervatív politikát folytatott. Filozófiai eszméit, a konfuciánusi gondolatokra építette s mivel ez tiltotta a tetoválást, a japán katonai kormány ezen eszmék átvételével ugyanazon alapelvek mellett tette le a voksát. Ezekben az években annyira komolyan gondolták a tetoválás és a bűnözés elválaszthatatlanul összekapcsolódó voltát, hogy kimondták fölötte az ítéletet, mely szerint szétzúzza a közmorált és így rövid úton be is tiltották a bőrrajzokat.
Hogyan lehetett mégis ez a korszak a japán tetoválás bölcsője? A válasz talán éppen ennek a népnek a múltjában keresendő, mert ahogy az évszázadok során számtalan alkalommal bizonyosságát adták kivételes lelki tartásuknak, a szóban forgó tilalmak esetében is képesek voltak saját kormányuk akaratával szembehelyezkedni.

Persze itt nem az elithez tartozó társadalmi rétegekről beszélünk. A tetoválás ezekben az időkben főként plebejus gyakorlattá vált, olyanok alkalmazták és használták, akik a perifériára szorulva, egyfajta ellenállásként viselték magukon, nemtetszésüket fejezve ki a Tokugawa-rezsimmel szemben. Ezek mellett fontos érv volt a társadalom kiváltságaitól elidegenített, kegyvesztett harcosok maradék büszkeségének a megőrzése is, mely ezekben az esetekben méretes tetoválások formájában fejezhette ki mindazt, amit a harcos elért, véghezvitt élete során, de amiről ugyanakkor le is kellett mondania. Ez a bőrébe vitt mintákból mindenki számára nyilvánvalóan kiderült.




 Nyomon követhető, ahogy az idő múlásával az egyszerű pontjelölésektől elindulva a gyakran csupán írásjelekből álló, vagy egyszerű képi tartalommal bíró jelzéseken át fokozatosan eljutunk a teljes testet betöltő figurális ábrákat megjelenítő, műalkotásszerű tetoválásokig.

 1867-ben az utolsó Tokugawa-shogun lemondott, a tetoválás elleni törvényeket újraszabályozták és ezekben az időkben a tetoválóművészek engedélyt kaptak, hogy nyugati embereket tetováljanak, de japánokat továbbra sem volt szabad.
A legnagyobb tetoválómesterek kikötőkben alapítottak üzleteket és a külföldi tengerészek egzotikus minták iránti vágyát kielégítve virágzó szalonokat működtettek. A tetoválók persze ezután sem hazudtolták meg japán lényüket és a tiltó törvények ellenére illegálisan továbbra is tetoválták honfitársaikat. Azonban az alkalmazott kézi technikák és a választható témák a XIX. század közepétől már szinte változatlanok maradtak.