Japán tetoválások
Amint ma japán tetoválásnak hívunk, az a feljegyzések alapján az 1600 és 1868 közötti Edo korszak terméke.Korábban a japán elit ősi kínai mintára a tetoválást barbár, vad
szokásnak tartotta, vagy büntetés és megbélyegzés céljából alkalmazta.
Persze a vezető réteg negatív hozzáálása a már említett Edo- korszakban
sem igen változott, és ebben az időszakban a tetoválást már szigorúan
bűntették is.
Az ekkor hatalmon lévő Tokugawa-rezsim ugyanis
kifejezetten konzervatív politikát folytatott. Filozófiai eszméit, a
konfuciánusi gondolatokra építette s mivel ez tiltotta a tetoválást, a
japán katonai kormány ezen eszmék átvételével ugyanazon alapelvek
mellett tette le a voksát. Ezekben az években annyira komolyan gondolták
a tetoválás és a bűnözés elválaszthatatlanul összekapcsolódó voltát,
hogy kimondták fölötte az ítéletet, mely szerint szétzúzza a közmorált
és így rövid úton be is tiltották a bőrrajzokat.
Hogyan lehetett mégis ez a korszak a japán tetoválás bölcsője? A
válasz talán éppen ennek a népnek a múltjában keresendő, mert ahogy az
évszázadok során számtalan alkalommal bizonyosságát adták kivételes
lelki tartásuknak, a szóban forgó tilalmak esetében is képesek voltak
saját kormányuk akaratával szembehelyezkedni.
Persze itt nem az elithez tartozó társadalmi rétegekről beszélünk. A
tetoválás ezekben az időkben főként plebejus gyakorlattá vált, olyanok
alkalmazták és használták, akik a perifériára szorulva, egyfajta
ellenállásként viselték magukon, nemtetszésüket fejezve ki a
Tokugawa-rezsimmel szemben. Ezek mellett fontos érv volt a társadalom
kiváltságaitól elidegenített, kegyvesztett harcosok maradék
büszkeségének a megőrzése is, mely ezekben az esetekben méretes
tetoválások formájában fejezhette ki mindazt, amit a harcos elért,
véghezvitt élete során, de amiről ugyanakkor le is kellett mondania. Ez a
bőrébe vitt mintákból mindenki számára nyilvánvalóan kiderült.
Nyomon követhető, ahogy az idő múlásával az egyszerű pontjelölésektől
elindulva a gyakran csupán írásjelekből álló, vagy egyszerű képi
tartalommal bíró jelzéseken át fokozatosan eljutunk a teljes testet
betöltő figurális ábrákat megjelenítő, műalkotásszerű tetoválásokig.
1867-ben az utolsó Tokugawa-shogun lemondott, a tetoválás elleni
törvényeket újraszabályozták és ezekben az időkben a tetoválóművészek
engedélyt kaptak, hogy nyugati embereket tetováljanak, de japánokat
továbbra sem volt szabad.
A legnagyobb tetoválómesterek kikötőkben
alapítottak üzleteket és a külföldi tengerészek egzotikus minták iránti
vágyát kielégítve virágzó szalonokat működtettek. A tetoválók persze
ezután sem hazudtolták meg japán lényüket és a tiltó törvények ellenére
illegálisan továbbra is tetoválták honfitársaikat. Azonban az
alkalmazott kézi technikák és a választható témák a XIX. század
közepétől már szinte változatlanok maradtak.